Tudatos Élet

Hát még a szüleinek ...

Volt szerencsém kezelni autista gyermeket.  Van mit tanulni tőlük.

Az a befogadás amire ők képesek, hatalmas.

Az autizmus egy el nem ismert képesség, nem egy fogyatékosság, csak más mint a nagy áltag.

Mennyi másságra tettünk címkéket amit nem vagyunk hajlandóak el/befogadni a másságuk miatt?

 

---

 

• Tudtad hogy az öröm, választás kérdése?? Nem kell hogy oka legyen, csak választás.
• Az emberek annyi mindenhez ragaszkodnak, és ha már ragaszkodás, akkor mi lenne ha az örömhöz ragaszkodnának, nem a szomorúsághoz??
• Mekkora változást hozna ez az életükben?
• Mikor hitted el, hogy az a természetes ha szomorú vagy, mert körülötted mindenki szomorú, miközben belül azt súgja valami hogy itt valami nem stimmel??
• Én ma az örömöt választom!!
• És te ??
• 
  

 

• 
  
• A nézőpontod teremti a valóságodat és nem fordítva.
• Amikor hajlandó vagy ránézni és elismerni hogy te teremted meg a saját valóságodat a választásaiddal, akkor leszel képes megváltoztatni azt ami neked nem működik.
• A valóságban legtöbbször megy az egymásra mutogatás vagy az önostorozás vagyis ítéletek.
• Amíg ebben van az ember, egyre csak táplálja azokat a dolgokat amiket meg szeretne változtatni , így az egyre nagyobb súllyal nehezedik rá.
• Mi lenne ha kezedbe vennéd az életed irányítását úgy, hogy leteszed a korlátozó nézőpontokat hiedelemrendszereket, automata programokat ami által egyre jobban ÖNMAGADDÁ VÁLSZ?
• Milyen életed lenne ha nem lennének korlátozó nézőpontjaid és bekerülnél Önmagad erejébe?
• Ki vagy Te a korlátok nélkül?  Mit teremtenél ha nem lennének korlátaid?
• 
  
• 
  
• 
  
• 
  
• 
  
• 
  
• Soha ne korlátozd magad annak alapján, hogy valaki mit képes befogadni, mi képes lenni"-Dr. Dain Heer
• 
  
• 
  

 

--------------------------------------------------------------------

A tudomány szerint a lényünknek mindössze 4%-ban vagyunk tudatában és 96 %-a, a tudatunk felszíne alatt rejtőzik.

Amikor valaki el szeretne érni valamit, pl egy boldog párkapcsolatot ezt a döntését a tudati szinten lévő 4% ból hozza meg, ám a tudatalatti  96% szintén elég nagy hatást gyakorol erre a döntésre.  A 96% tartalmazza a társadalmi elvárásokat , a családi mintákat, a fájdalmas események energetikai lenyomatát, a kellemes és kellemetlen tapasztalatok érzések összességét, sőt a karmikus dolgokat is.

Amikor valami új dolgot szeretnénk, ami még nincs meg nekünk általában abból a múltbéli eseményből teremtjük meg ami ott van bennünk. Ezért nem sikerül megteremtenünk, mert ami nincs meg bennünk azt nem tudjuk megteremteni, csak azt ami van.

Pl amikor egy férfi nem kapott annyi anyai szeretetet gyerekkorában amennyit szeretett volna, akkor kialakul benne 2 fájdalomtest . Az egyikben azok a hiányosságok vannak hogy nem vagyok szerethető, kielégítetlen vágy van benne az anyai szeretetre, nem vagyok elég jó, kevés vagyok, és ehhez hasonló érzések, ami kevés önbizalomhoz vezet, a másik fájdalomtestben vannak  a negatív érzések amit az anyjával kapcsolatosan érzett akkor. mint Pl: dühös vagyok hogy nem figyelsz rám, csalódtam benned, haragszom rád, kétségbe vagyok esve, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Ezek a fájdalmas emlékek ha nincsenek feldolgozva gyerekkorban akkor időnként bekapcsolnak valaminek hatására és újra éli az ember azt a fájdalmat csak egyre nagyobb mértékben.

Felnőttkorban az ilyen férfi, minden hölgy társaságában bekapcsolja ezt a fájdalomtestet, kényszeresen minden nőt meg akar hódítani el akar csábítani, hogy így jusson a női szeretethez és a figyelemhez. És amint közel kerül érzelmileg olyan nőhöz akivel bensőséges kapcsolat alakul ki, akkor bekapcsol a másik fájdalomtest, amiben az anyjával szembeni harag, düh van, ezzel tönkreteszi azt a kapcsolatot.

 

A belőlünk hiányzó, adottságok, tulajdonságok, érzések lényegében pontosan meghatározzák a kapcsolatunk jellegét, valójában az ebből kiinduló erők irányítják az életet és olyan embereket vonzanak magukhoz, akik hasonló hiányosságokkal küzdenek.Ezek a hiányosságok, fájdalmas megélések annyira el vannak rejtve valahol mélyen bennünk hogy nem is tudunk róla, csak akkor, amikor valaki úgymond bekapcsolja azt a fájdalomtestet, amiben ezek az érzések lapulnak. A nagy fájdalom miatt ezek rátelepednek a kapcsolatunkra, a hatásukra bizalmatlanul szemléljük az életet és mindenütt csak ezeket a hiányosságokat vesszük észre. Bármit is teszünk, bárhová nézünk is, bármit bármilyennek ítélünk, ezek a hiányosságok mindig jelen vannak. Idővel pedig egyre kínzóbb és kilátástalanabb érzésekhez vezet, hogy mindenütt a világban észrevesszük őket: a társunkban, a kapcsolatainkban, a környezetünkben- csak önmagunkban nem.Ezért mindent megteszünk hogy ne kelljen észrevenni ezeket a hiányosságokat és érezni a fájdalmat.De ezzel pont azt akadályozzuk meg, hogy sikerüljön megszüntetni a fájdalom valódi okát.

 

....................................................................................................

 

 

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
……………………………………………
……………………………………………

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

.....................................................................................................................................

 

 

A gyerekek, mivel úgy érzékelik, hogy a világ körülöttük forog, mindig feltételezik, hogy amikor a dolgok nem
mennek jól, az az ő hibájuk. Amikor egy gyermeknek ez először eszébe jut, a gondolatot erős fájdalom
kíséri. A fájdalmat enyhítendő, a gyermek elfojtja azt, azonban ezzel a tettével csak még
nehezebbé teszi a megszabadulást a fájdalomtól. S így sokszor felnőttként is megrekedünk annál a
gondolatnál, hogy: „Ez az én hibám, és bizonyára velem van valami baj."
- Valahányszor egy élethelyzetünk felvillantja a fájdalom emlékét vagy a hozzá kapcsolódó gondolatot, érzelmileg visszafejlődünk. Következésképpen úgy érzünk és viselkedünk, mint az a
kisgyermek, aki először élte át a fájdalmat.

Felnőttként a döntéseket fájdalomtól gyötörve hozzuk meg, noha a fájdalmat elfojtottuk, hogy megszabaduljunk tőle, ám 
a meggyőződés tovább munkált az életedben tudat alatti szinten. Ezért úgy dönt a lelked,
hogy valamiféle drámai konfliktust szít az életedben, hogy ismét tudatosítsd magadban a
fájdalmadat, s ezáltal újabb lehetőséged nyíljon a gyógyulást választani.
- Olyan embereket vonzol az életedbe, akik nyíltan szembesítenek a saját fájdalmaddal, és
rákényszerítettek, hogy a révükön újra átéld az eredeti élményt, lehetőséget adva a gyógyulásra.

----------------------------------------------------------

Gyerekkoromban azt mondák nekem, hogy keressek valakit vagy valakiket, aki számomra példakép és ha őt követem, akkor én is olyan nagyszerű leszek mint ő.
Kerestem olyanokat, akire felnézhetek, de valahogy mindig az jött, hogy én kevésnek és kicsinek éreztem magam és azt gondoltam, hogy én soha nem leszek olyan amilyen ő.
Ettől elkezdtem magam bírálni, kritizálni és rosszá tettem magam emiatt.
Előjött a „nem vagyok elég jó" érzése.
Most már inkább azt választom, hogy nem akarok senkihez se hasonlitani, nem akarok felnézni senkire és nem nézek le senkit sem azért, mert azt teszi, amit tesz.
Arra jöttem rá, hogy mindig abból indul ki az ember, hogy másokhoz méregeti magát.
Ez aztán jól bevisz a harcba, hogy majd én megmutatom, vagy ellenkezőleg , a nem vagyok elég jó érzésbe.
Mi lenne, ha abbamaradna a harc, a vetélkedés, a sok önbírálat és a pusztító ítélkezés.
Most már magamat választom, Önmagamért . Valakiket lemásolni nekem nem buli.
Magamat megtalálni inkább az.
Ki vagy te az társadalmi, családi és egyéb elvárások, hiedelmek nélkül?
Mi lenne, ha elkezdenéd megtalálni, ki is vagy tulajdonképpen??
Velem tartasz ??

 

 

 

.....................................................................................

Mások szavainak, elvárásainak megfelelően cselekedni rabszolgaság. Törjön ki mindenki az elvárások szorításából --- aki abban él ---, mert az csak az egyéni képzelet szüleménye annak érdekében, hogy kibújjanak az emberek a felelősség alól. Ne add ki saját kezedből az életed irányítását --- ne hagyd, hogy mások eltereljenek a céljaid elérésétől. Fontos vagy az univerzumnak. Csak Te tudsz valamit, aminek a hozzáadásával válik teljes egésszé az Egység.

 

Az ítéletek rabságában.

Időnként elmerengek, hogy mennyi ítélet van, ami korlátozza az életünket. Mennyi mindenre tettük rá a jelzőket, ez helyes ez helytelen, ez jó, ez rossz. Az apám, az anyám, a tanárom, a szomszédom a főnököm, a párom .. ilyen meg olyan. és el akarjuk dönteni hogy milyennek kellene , kellett volna lenniük. Bezzeg én másképp csináltam volna. Mondhatjuk. Ez igaz lehet nekünk, de ez nem igaz neki. Ő csak így tudta csinálni a saját programja alapján.

Hányszor hallottad, hogy Te nem vagy elég jó, megfelelő és a többi bla bla bla. Tudjuk, érezzük, hogy ez nem igaz és ellenállunk neki rögtön. Ezzel csak az a gond, hogy meg akarod győzni arról a másik személyt hogy nincs igaza. Szokott sikerülni? általában nem , mert neki az a meggyőződése hogy neki van igaza, neked meg az hogy neked van igazad.

Mindenkinek igaza van a saját nézőpontja szerint. És általában ekkor jön a BOKSZ MECCS különböző változatai.. amíg az egyik fél fel nem adja.

 

Mi van ha el tudunk jutni oda, hogy megengedésben vagyunk azzal hogy a másik fél mit gondol, tesz ,mond. Ez nem önfeladást jelent csak azt, hogy megengedjük neki a saját nézőpontját anélkül, hogy számunkra igaznak ítélnénk meg.

Mi lenne, ha nem ítéletekből működnénk?? Mi lenne, ha nem is lennének ítéleteink??

Mekkora szabadságot kaphatnánk, ha nem tennénk jelentőségtelivé a körülöttünk lévő eseményeket ? Mi mást teremthetnénk ennyi energiával?

Mi van, ha ez lehetséges?

Mi lenne, ha magaddal kezdenéd és abbahagynád önmagad bírálgatását??

Az Access Bars technikájával elkezdenek kitörlődni azok a gondolatok érzések családi hozott programok és minden egyéb, amik korlátoznak abban, hogy MEGENGEDÉSben legyél

................................................................................................

SZOROGNÓ GYEREKEK .. Boldog gyermekkor??

Szülőnek lenni nehéz, mondja a bölcselet. Valóban vannak időnként olyan helyzetek, ami nem könnyű. Vizsgáljuk meg egy kicsit a gyerekek szempontjából ezt a témát. Hogy zajlik ez manapság?

A gyerekek 7-8 éves korukig energetikailag össze vannak kötve az anyukájukkal. Tehát érzékelik az anyuci energetikáját, érzéseit , félelmeit, fáradtságát is. Ha az anya stresszes a gyerek is az lesz .
Mivel érzékelő, érző lények vagyunk akár tudunk róla akár nem, átvesszük a tágabb környezetünk érzéseit is. A gyerekekben még ez az érzékelés nagyon erősen működik.

A mai kor embere fut, rohan, teljesít, stressz hatás és elvárások között próbál „ TÚLÉLNI” A rengeteg információ és a sok inger hatására ember legyen a talpán aki épp ésszel, épp testtel megússza.

Jó esetben a szülők együtt vannak, mindkettő dolgozik. Megfelelés a munkahelyen, stressz hatások sorozata, bevásárlás utána rohanás haza, főzés, mosás, takarítás stb… Ja? és még a gyerek is ott van, akivel tanulni is kellene, foglalkozni vele és nevelni.
A gyerek kap egy kimerült és stresszes anyukát és apukát.

Vegyük észre hogy nagy teher van a gyerekeken is , mert nekik még minden új , most "tanulják”az életet ami számukra ismeretlen és az ismeretlentől félni szoktunk. Tanul az iskolában, nehéz terheket cipel fizikailag is és lelkileg is és a környezete negativitását, stresszét is érzékeli.

Szerencsére a gyerekek könnyedebben veszik ezt az akadályt, ám van olyan is, aki érzékenyebb és neki nehezebb ezt az őrületet feldolgoznia. Ezek a gyerekek sokszor különböző módokon jelzik, hogy nem érzik jól magukat. Szorongani kezdenek, rághatja a körmét, nem akar iskolába menni, tombol, verekszik, vagy éppen visszahúzódó lesz.
Mivel ezt a gyermek nem tudatosan teszi, ezért nagyon fontos hogy a szülők észrevegyék , hogy ezek a jelzések SEGÉLYKIÁLTÁSOK a gyermek részéről, amit valahogyan kezelni kell.

Vannak különféle módszerek erre, ám ilyen esetekben a szülők sokat tudnak javítani azzal ha saját magukban oldják valamilyen módon a stresszt. Ezzel segítenek saját magukon és a gyereken is. Érdemes valami lazítást beiktatni a mindennapi mókuskerék forgatagában.

Az, hogy kinek milyen módszer az, ami számára beválik, nagyon egyéni. Ám mindenki valamilyen módszerrel automatikusan csinálja ezeket.
Stressz alatt az agy leblokkol, nem tud teljesíteni. Mindannyian fel tudjuk idézni azokat a helyzeteket, amikor valami új dolgot kellett megtanulnunk, feleltünk, vagy dolgozatot írtunk. Ha stresszes állapotban voltunk , izgultunk, egészen biztos, hogy nem tudtunk úgy teljesíteni , mint ha nem lettünk volna stresszesek.

Kutatások bizonyítják, hogy többek között a stressz a legkomolyabb károsító faktor. Úgy hat az agyra, hogy csökken annak a reakció ideje. A memória és az információk előhívásának képessége gyengül.
Érdemes ezeket figyelembe venni, amikor elvárjuk, várjuk, hogy a gyerek jól teljesítsen az iskolában.

Munkám során sokszor találkozom olyan helyzetekkel, amikor a szülők eltiltják valamitől a gyereket, ha nem jól teljesít. Tapasztalatom szerint a megvonás, büntetés nem igazán célravezető minden esetben. Nagyobb együttműködésre és hatékonyabb eredményre számíthatunk, ha pozitív motivációt alkalmazunk a gyerekeknél.

Gondoljunk csak saját magunkra. Mikor teljesítünk jobban? Ha félünk a „Büntetéstől” vagy ha pozitívan motiválnak minket.

 

 

A pszichológusok tisztában vannak vele, hogy a tudatunk megszűri a dolgokat, és bizonyos dolgokat elfogadunk, más dolgokat elutasítunk. Ez természetes. A tudatalattin azonban nincs ilyen szűrő. A tudatalatti másként működik. Amit egyszer hall, az egyszerűen lepereg róla. Az olyan dolgokat viszont, amelyeket több százszor hall, egy idő után beépíti, mint „programot". Márpedig mindannyiunknak vannak szülei, nevelői, és gyermekkorunkra visszatekintve biztosan halljuk -belső hallásunkkal -, hogy „már százszor megmondtam", hogy ezt vagy azt csináld, vagy ne csináld. Már százszor - sőt sokkal több, mint százszor - hallottuk, hogy ügyetlenek vagyunk, lusták vagyunk, irigyek vagyunk. Milliószor hallottuk, hogy kevés a pénz, hogy ezt vagy azt nem engedhetjük meg magunknak. Akaratlanul is belénk ivódott a szüleink, nevelőink által mutatott minta, átvettük gondolkodásmódjukat, gyakran szokásaikat is, és a 16-18 éves kori lázadás után pár évvel vagy évtizeddel döbbenten ismerjük fel, hogy szép reményeink és nagy céljaink helyett szánalmas középszerű életet élünk, és az egész egyáltalán nem hasonlít a boldogsághoz. Azt mondják, a legtöbb ember 40 éves kora után csendes beletörődésben él. A népi bölcsesség is rögzíti a szülők általi tudatalatti programozás következményeit. „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát" tartja a közmondás. Hiába esküszik meg a lány, hogy ő soha nem lesz olyan, mint az anyja, a tudatalatti program, a „már százszor megmondtam" szüretlen parancsa óhatatlanul elvégzi a maga munkáját.

Lássunk egy egyszerű példát. A szülők féltő gondoskodással nevelik gyermeküket. Óvják széltől, víztől, balesettől és betegségtől. És tanítják. Tanítják mindarra, amire őket is megtanították a szüleik, mindarra, amit saját tapasztalataikból leszűrtek. A gyermek huncut, szófogadatlan, vagy csak nehezen hajlik az idomításra, ezért a szülő újra és újra elmondja neki a követendő szabályokat. Egy alkalommal a gondos édesanya észreveszi, hogy a gyermek pénzzel játszik, sőt a szájába veszi. Természetes ösztönétől hajtva azonnal rászól: - Pistike, azonnal vedd ki a szádból a pénzt! Piszkos! A pénzt mindenki összefogdossa. Tele van bacilusokkal. Ha már hozzá nyúltál, máris menj kezet mosni! Pistike rémülten vagy értetlenül, de szót fogad. Az anyuka azonban tudja, hogy egy figyelmeztetés nem elég. Sokszor el kell mondani a gyermeknek, amíg valamit jól megjegyez, és szokásává válik. Talán százszor is, vagy még többször. - Pistike! Már százszor megmondtam, hogy a pénz piszkos! Hát nem érted? Azonnal menj kezet mosni! Pistike nem igazán érti. Hiszen mindenki mindent összefogdos. Mennyivel jobb egy kilincs, vagy egy kapaszkodó a villamoson? Egy valamiben azonban biztosak lehetünk. Ha sokszor hallja - márpedig a szülő igazán kitartó tud lenni a gyermeknevelésben -, Pistike elhiszi. Nem ám csak úgy felületesen, rövid időre, hiszékenységből, hanem jó mélyen, a tudatalatti legmélyebb régiólba bevésve. Ez válik tudatalatti hitévé, és közvetve cselekedeteinek és gondolatainak irányítójává. Hogy hogyan és mitől? Egyszerűen attól, hogy míg a tudatos elmének van szűrője, mérlegel, elfogad vagy elvet dolgokat, addig a tudatalatti részen ilyen szűrő nincs. A sokszor ismételt, sokszor hallott dolgok mélyen bevésődnek, és „hit"-ként, vagy jelenkori szóhasználattal „prog-ram"-ként működnek. A fent említett program természetesen nem fogja megóvni Pistikét egy életre a bacilusoktól. Egy valamitől azonban biztosan megóvja, és az a pénz. Tudat alatt, ösztönösen, belső „hitéből" fakadóan távol szeretné tartani magát mindattól, ami piszkos, ami fúj, pihá, kakás stb. A nevelés sikere ilyen szempontból bámulatos lesz, és persze egy életre lehangoló. A gyermek felnő, és tudat alatt tudni fogja, hogy a pénz piszkos, és hogy a lehető legjobb, amit tehet, az, ha távol tartja magát tőle. Minden cselekedetének, pénzgyűjtési szándékának, anyagi, gazdasági sikert célzó tevékenységének a hátterében ott van a „program", ami csak egyet tud: úgy kell intézni a dolgokat, hogy abból pénz semmiképpen se legyen. Ha pedig mégis lenne, akkor a lehető leggyorsabban meg kell tőle szabadulni! Ez természetesen csak egy kiragadott példa a kitartó és következetes nevelés hitépítő mechanizmusából, hiszen ugyanígy említhetnénk azokat, akikre gyermekkorukban nagyon sokszor rámondták, hogy ügyetlen, lusta, semmirekellő, kétbalkezes, irigy, kövér, sovány, csúnya, és szinte vég nélkül folytathatnánk. Ezek a tudatalattiba beépülő programok vagy hitrendszerek fogják meghatározni az egyén magáról alkotott véleményét, gondolatait, cselekedeteit. Jó lenne felmérést készíteni arról, hányan vannak, akik jó szándékkal, erejükben és tehetségükben bízva belevágnak valamibe, és reménykedve várják a megfelelő eredményt, csak azért, hogy újra és újra keservesen csalódjanak. A tudatalatti hit hatalmát nem lehet megtörni. Aki elég éber, előbb-utóbb észreveszi, hogy melyik is volt az a „szerencsétlen" mondat, oda nem illő tréfa vagy megjegyzés, amely „véletlenül" csúszott ki a száján, és a dolgokat rossz irányba térítette. A legtöbben azonban sorozatos balsikereik tanulságát levonva tovább rontanak a helyzetükön. Elkönyvelik magukban, hogy ők már csak ilyenek, és mondogatják, mondogatják maguknak és másoknak. Ilyen esetben nem segít a tudatos gondolkodás, mert a tudat alatt futó program mindig „átírja" az eredményt. Az igazi probléma az, hogy ezeknek a programoknak a létéről mit sem tudunk. Mély, belső hitként működnek, ezért soha, semmilyen körülmények között nem kérdőjelezzük meg bizonyos döntéseinket. Ha az ember valamit nagyon sokszor hall, akkor bizonyos tekintetben „agymosás" történik.