visszajelzés Access Bars
Drága Erzsi!
Csodát tettél velem, ez már biztos! Annyira, de annyira jól vagyok mióta nálad voltam, hogy azt nem tudom szavakkal kifejezni! Minden megváltozott azzal, hogy megtaláltam a belső harmóniámat. Türelmes vagyok, kiegyensúlyozott, emberszerető, vidám, pozitív és IGAZI NŐ! Ahogy én átalakultam, úgy alakultak át a kapcsolataim és lettek csodálatosak. Azóta senki nem tudott kihozni a sodromból, illetve egyszer az első napokban az ikerlángom felbosszantott, de fél percig tartott az, ami máskor hetekre keserítette meg az életem. Nagyon erős médiumi képességek kezdtek felszínre törni, álmomban üzeneteket kapok, amit több kevesebb sikerrel tudok csak értelmezni. Mindent képes vagyok azonnal átlátni, pár szóval lecsillapítok egy dühös embert és még a kutyám is meggyógyult és vidám mint én. Az emberek keresik a társaságomat, nekem pedig nem teher már, hogy "rám pakolják" a negatív történetüket. Meghallgatom őket és valahogy mindenkinek tudok olyat mondani, amitől egyből sokkal jobban érzi magát. Hálásak érte, én meg hálás vagyok neked drága Erzsi!
Sokat gondolkodtam, hogy mi volt az, ami ezt az állapotot előidézte...? A Moksa? Az Access Bars? Az áldásod? Te? Saját magam? A Teremtő? Vagy mind-mind együtt, kéz a kézben?
Szeretettel ölellek! Magdi
Access Bars kezelés Mogyoródon, Pásztor Erzsinél
2013. november 17.
Első 15 percben csak ez jár a fejemben: MOKSA, MOKSA, MOKSA. (?) Kezelés alatt folyamatosan zaklatott egy légy. Már annyira zavart, hogy nem tudtam másra figyelni… A légy megölésére vágyok… A légy továbbáll. Menekülési kényszer, legszívesebben felugranék az ágyról és elrohannék… Anyuhoz akarok menni! MOST! A testem időnként megfeszül, de ezt csak mindig akkor veszem észre, amikor az elengedését érzem. Hiába figyelem, nem érzékelem mikor kezdek újra befeszülni. A légy újra jelentkezik. Jön egy érzés…nagyon jó!!! Olyan örömet érzek, amit soha életemben még nem éreztem. Azt veszem észre, hogy az arcomat, számat nem én koordinálom, a szám fokról-fokra mosolyra húzódik. Hülyének érzem a helyzetet, de olyan jó az érzés, hogy nem érdekel…A légy az arcom körül mászkál, zümmög éééés én SZERETEM A LEGYET!!!! Ez teljesen elképesztő!!! Kezelés vége, nem találom a szavakat, csendben szedegetem magam össze, majd Erzsivel közlöm a légy iránti érzéseimet. Ő csak mosolyog. A légy megpihen egy kép keretén, nem mozdul, figyel. Én aggódom az életéért. Erzsi elmondja, hogy kezelés közben a következő pontokon érzett blokkot: • Kapcsolatok • Öröm • Manifesztálás • Testi elfogadás • Szexualitás (talán bűntudat?) (Mi lenne ha ezeket sikerült volna feloldani? ) Veszek egy Moksa elixírt és hazaindulok. Az úton kimerültnek érzem magam, néha szédülök. Anyuhoz megyek. Nem maradok sokáig, mert azt veszem észre, hogy borzasztóan idegesít. Rég nem éreztem már ilyet, nem örülök ennek az érzésnek, inkább hazamenekülök, mielőtt megbántanám. Fáradt vagyok, csokit ennék, mindent ennék, szomjas vagyok, nyűgös vagyok. Beával beszélek, de ő is idegesít. Erzsi tanítása jut eszembe, ezért megfogalmazok egy-két mondatot:
MI LENNE HA MINDEN PILLANATBAN ÉREZNÉM AZT AZ ÖRÖMET ÉS SZERETETET, AMIT A LÉGY IRÁNYÁBAN ÉREZTEM A KEZELÉS BEFEJEZÉSE ELŐTT? MI LENNE HA MAGAMAT IS ILYEN NAGYON TUDNÁM SZERETNI ÉS ÍGY TUDNÉK A SAJÁT ÉLETEMNEK IS ÖRÜLNI?
ÉS SIKERÜLT!!!!